1 fejezet- Táborválasztás napja
Nyár van. Két legjobb barátnõmmel egy lovas táborba szeretnénk menni. A környéken viszont három ilyen iskola van. Ma döntjük, el melyikbe menjünk. Nemsokára el is döntöttük, hogy a Horse ponyclubba megyünk. Ez tart a leghosszabb ideig, a legolcsóbb és itt választhatunk magunknak lovat. A bejelentkezõ lapra fel kellett írni, hogy milyen lovat szeretnénk.
- Én színtiszta feketét, gyönyörûen fénylõ szõrrel!- álmodozott Fanni.
- Nekem mindenképpen vajszínû kell, fehér sörénnyel- mondtam.
-Fehér! Hihetetlen, hogy lehet választani a lovak közül!- szólt Beky.
Ezeket írtam is le a jelentkezõlapra. Mikor készen voltunk elmentünk a postára , vettünk egy lovas bélyeget és felragasztottuk. Margit néni , a postás nagy örömmel fogadta a levelet. Mindig szomorú , hogy manapság kevés gyerek ad fel levelet, inkább a számítógépet használja.
-Most hova menjünk?- kérdeztem.
-Ma lesz a nagy lovasverseny, amit minden nyár elején és nyár végén megrendeznek!- javasolta Beky.
-Nem rossz ötlet… sõt szuper ötlet!
-Oké!Menjünk.Kell belépõt fizetni?
-Igen!
-Nálam nincs semmi pénz!Menyjünk el a bunkerba ott lehet, hogy van !
-Hát…nemhiszem.
-Mit csináltál vele?Ugye nem lókefét vettél, mikor nincs is lovad!
-De.. Sajnálom…télleg.
-Az kevés.
Tehát nem mentünk el. Megfogadtuk , hogy ha szeretnénk menni valahova de egyikünk nem egyezik bele akkor nem megyünk. Soha nem szegtük még meg. Viszont én szomorú voltam, hogy a barátnõim miattam kihagyják a nyár elsõ versenyét.
Este gondolkodtam, hogy milyen lehet ez a tábor. Még soha nem voltam itt. Minden esetre remélem jó lesz. Biztosan jó lesz. Én már beadtam a jelentkezésem, de a barátnõim még nem. Mi lesz, ha õk nem jönnek el? Nélkülük nem olyan jó az egész. Még szörnyû belegondolni is ebbe az egészbe, de nem bírtam aludni. Kimásztam az ablakon és elmentem Bekyhez. Szerencsére még nem aludt. Sírt. Méghozzá azért mert anyukája nem engedi el a táborba, azért mert túl drága. Jobban belegondolva tavaly is mi szedtük össze neki a pénzt. Milyen égõ volt, mikor limonádét és teát árultunk. Sok pénz összejött belõle. Most viszont már 13 évesek vagyunk, ezt nem csináljuk meg. Kiküldtem hogy beszéljen anyukájával, kevésbé sok sikerrel. Hosszasan vígasztalatam. Feladtam. Futottam Fannihoz , akit nem találtam otthon, ezért telefonáltam neki:
- Halló, itt vagy a vonalban?
- Igen, persze!
- Te ugye jössz a táborba? Mert Beky nem jöhet, pénzügyi okok miatt.
- Figyu, én… én…én…már el akartam mondani csak valahogy mindig olyan jól éreztük magunkat és…
- Mond!Ne húzd fel az idegeimet!
- Az egész nyarat a Hawaii szigeteken töltjük a nagynénémnél. Most itt ülök, az autóban most vagyunk a repüõtéren. Sajnálom.
- Nem, semmi. Érezd jól magad- ekkor már folytak a könnyeim s lecsaptam a kagylót.
Futottam hazafelé, mint a villám. Elment a kedvem mindentõl! Szó szerint véve. Még az nap este anyának elmeséltem, hogy egyedül megyek a táborba, és hogy nem szeretnék menni. Mire õ azt mondta, hogy be van fizetve és biztos megismerkedek valakivel. Ráhagytam a dolgot. Megittam az esti kakaómat és lefeküdtem.
2. fejezet- Irány a tábor
Hétfõ van és korán reggel. Egészen pontosan hét óra. Ma megyek a lovastáborba, ezért is keltem ilyen korán. Nyolcra már ott kell lennem az buszmegállóban, ahova jön értem a tábor busza. Minden táborozót ez visz be a táborba. Tegnap elküldék nekem is a nyilatkozatot amit el kell fogadni ha menni szeretnénk. Ebben ez állt:
Kedves táborozók!
Olvassátok el figyelmesen ezt a rövid nyilatkozatot, szabályzatot!
Ha jönni szeretnél a táborba, akkor ezeket a szabályokat be kell tartanod:
1.)A szülõk, rokonok, barátok nem látogathatnak meg.
2.)Elektronos készülék használata TILOS!
3.)Alkohol és hasonlókat hozni TILOS!
4.)A lovakat megütni, bántalmazni úgyszintén TILOS!
5.)Verekedni nem ajánlott, és életveszélyes.
6.)A tábor területérõl felnõtt engedélye nélkül TILOS kimenni.
Elfogadom nem fogadom el
(valamelyiket kérem aláhúzni)
Aláírás: Nagy Izabella
Üdv.:Horse ponyclub
Elfogadtam a nyilatkozatot, hisz semmi olyan nem volt benne , amit nem tudnék betartani.
Most pedig irány a buszmegálló. Szerencsére csak kétsaroknyira van, így el tudtam gyalogolni. A szüleim amúgy sem tudnak volna kivinni, mert dolgoznak. Tegnap este búcsúztam el tõlük. Volt nagy sírásrívás az õ részükrõl. Az enyémrõl nem , hisz nem örökre megyek, csak két hétre.
Mikor kiértem a buszmegállóba a busz már várt rám. A sofõr udvariasan kiszállt és felsegítette a bõröndömet. Az autóbusz már fúltig tele volt gyerekekkel, s némelyik nem is gyerek volt már, hanem ifjú. Egyetlen egy üres hely volt, amit bizonyára nekem hagytak meg. Egy barna, hosszú hajú lány ült még ott. Megkérdeztem nem baj-e hogy ideülök. Szívesen fogadott maga mellett, én pedig mindjárt elkezdtem ismerkedni:
-Szia, Izabella vagyok , de hívj csak Bellának, mindenki így hív.
-Hy, én Melinda vagyok, de a barátaimnak csak Linda. Egyedül jöttél?
-Igen. Úgy volt , hogy jön még két barátnõm , de õk nyomós okok miatt otthon maradtak. És te?
-Én is egyedül jöttem. Nekem a barátnõim nem szeretik a lovakat. Ismersz itt valakit?
Hátranéztem, de nem volt egyetlen egy ismerõs alak sem. Sõt soha mégcsak nem is látott alakok fejeit láttam.
-Nem , nem ismerek senkit. Gondolom te sem ha egy egyedül ülsz!?!
-De , én ismerek…sajnos. Azt a rózsaszínmániás lányt.
-Nem szereted õt?
-Nem szeretem? Az enyhe kifejezés. Utálom. Meg õ is utál engem, a barátnõivel együtt. Nekik hármuknak van valamiféle rózsaszín klubjuk.
-Áljj!Ne meséld tovább. Értem mire célzol. Sokat plázáznak…ugye?
-Igen. Elmegy a kedvvem mindentõl ha rájuk gondolok ugyhogy beszéljünk valami másról.
Hosszasan beszélgettünk, mindaddíg amíg oda nem értünk.Az ájulás határán voltam , mikor kiléptem a buszból. Híhetetlenül gyönyörû lovaspánya, rét, legelõ, istálló, szálloda. Mintha meseországban lettem volna. Meg is kértem Lindát , hogy csípjen meg, hátha álmodom.
-Áúú!-jajdultam fel.
-Most már elhsized , hogy nem laszol?
Nem válaszoltam.Csak ámultam és bámultam, aztán jöttek a táborvezetõk és kijelentették, hogy ki-kivel lesz egy szobában. Én és Linda egy szobába kerültünk. Egy kettes lakosztályt kaptunk. Míg el nem jött az ebéd, addig kipakoltuk a bõröndünket és berendezkedtünk.
A finom ebéd után Miss Katrin , a táborvezetõ bevezetett minket az istállóba. Összesen 30 ló volt. Minden ló elé ki volt írva: a neve, neme, kora és , hogy kié a tábor alatt. Lindáé a tizennyolcadik az enyém pedig a következõ ló volt. Egészen olyan amire gondoltam. Elolvastam, ami írva volt róla:
Sara, lány , 2 éves .
Életem elsõ lova, ami nem is az enyém, de imádom..Kissé duckó, biztos nem lovagoltak rajta sokat, de ez már nem lesz így. Megsimogattam az orrát és mondtam neki:
-Sara!
Erre õt nyihogott egy nagyot. Megsimogattam az orrát és mentem ki, mert szólt Miss Katrin asszony.
-Gyerekek…gyerekek!Siessetek, szedjétek, a lábatokat jön az elsõ feladat. –kiabálta szelíden.
Amikor mind a harmincan ott voltunk, két csapatra osztott minket. Az egyik, akik már tudnak lovagolni, a másik, akik még nem. A másodjára említettbe mentem én is, hisz még nem lovagoltam. Szerencsére Linda is odajött és rajtunk kívül még 6 gyerek. A többiek mentek Miss. Szamanta asszonnyal és a lovakkal ki a rétre ügetni.
Mi elõször azt tanultuk meg, hogy kell a lóra felülni. hogy neki se fájjon. Utána A szakszavakat tanultuk meg és, hogy hogy kell gyalogolni elõre-hátra. Egészen jól ment. Elég késõn hagytuk abba az edzést. Mentünk be az istállóba és Katrin asszony megmutatta, hogy tisztítsuk meg a lovakat, legalább 3 naponta. Ugy döntöttemén nem várok három napot, minden nap megtisztítom Sarat.
Mikor megjöttek az ügyesebbek, akkor következett egy új szabály amit Szamanta asszony mondott el:
-Kedves gyerekek!Minden nap meg kell etetni a lovakat, de a széna a réten túli szántóföldön van.Térkép segítségével minden nap két embernek el kell menni szénáért, amit az ott lévõ emberek fognak utánatok hozni, csak minden nap szólni kell nekik. Szeretném ha választanátok párokat. Holnap reggelinél megbeszéljük, ki megy elõször. Biztosan az ügyesebbek közül lesz. Most etessétek meg a lovatokat, majd gyertek vacsorázni.
Mindezek után este a szobában beszélgettünk egy kicsit a szobatársammal, amire egész nap nem volt idõ:
-Tetszik a lovad?
-Nagyon. Olyan aranyos és olyan bársonyos a szõre. És neked?
-Pont ilyen re vágytam egész életemben. Kicsit kövér, de hamarosan nem lesz az.
Nevettünk.
-Én lefekszem, mert holnap korán kell kelnünk, mert megyünk az óriáspályára és ott gyakoroljuk az ügetést és a vágtát.- szólt Linda.
-Rendben, én is. Jó éjt!
Õ már aludt, én nem tudtam. Számomra izgalomban aludni lehetetlennek tûnt. Az ablakra gondoltam. Otthon a második emeletrõl le tudtam mászni , akkor a harmadik sem jelenthet olyan nagy veszélyt. Kinyitottam. az ablakot. Szélcsendes, meleg idõ volt még, tehát leugrottam.
3. fejezet- Esti kaland
Szerencsére nem történt semmi komolyabb bajom. Sikeresen landoltam, de a térdem kissé bevertem. Nem foglalkoztam vele, hanem azzal törõdtem, amiért jöttem. Halkan lopódzkodtam Sarához. Mikor az istállóhoz értem hallottam, hogy valaki vagy valakik már vannak ott. Hallgatóztam. Linda ellenségei voltak: Kati, Noémi és Lara. Szinte biztos voltam benne, hogy rosszban sántikálnak. Odább füleltem és ezt hallottam:
-Szánalmas ez a két ló itt. Az egyik elõl vegyétek el a szénát, a másikhoz pedig rakjátok oda, hadd hízzon tovább Bella lova- parancsolta Lara.
A másik két lány csinálta is amit mondott. Az agyvizem 100 fokra felforrt, hogy õk hizlalják az én lovamat. Soha nem tudom így lefogyasztani, és most legalább az is kiderült miért olyan gebe Lina lova, Csillám. Nem tudtam, hogy leleplezzem-e magam vagy sem. Az utóbit választottam, és futottam vissza fel a szobába. Nagy nehezen felkeltettem szobatársamat. Õ is velem jött, s magával hozta a táborba becsempészett kamerát. Felvettük, amit beszéltek, amit csináltak, hogy majd holnap megmutatjuk a táborvezetõknek.
Ez így is történt. Sajnos mind az öten büntetést kaptunk. Õk a lovak miatt, mi pedig, mert kamerát hoztunk a tábor területére. Mindenesetre megérte. Nekik a büntetésük az volt, hogy három napig õk szedik össze a lócitromot. A mienk kicsit enyhébb volt, de veszélyes. Adtak egy térképet, s ha a bejelölt ,,célhoz,, érünk, akkor van feloldva a büntetés. Szinte egy napos út volt, amit lóháton kellett megtennünk.Szerencsére nem másnap indítottak útnak, mert fontos, hogy megtanuljuk a vágtát.
4. fejezet- Az elsõ vágta
Eljött a holnap. Reggeli után azonnal kemény edzés várt ránk. Szamanta asszony miközben mi étkeztünk, elõkészítette a lovakat, hogy azzal ne menjen az idõ. Én és az öt újonc az óriáspályára mentünk. Ügetéssel köreb-körbe a pályán bemelegítettük a lovakat és magunkat is. Megszólalt a síp. Ez azt jelentette, sorakozó. Nagyságrendbe álltak a lovak.
-Kezdõk vagytok, így gondolom nem tudtok vágtázni. Elmondom a lényegét. A hátsónknak a ló hátával párhuzamosan kell mozognia. Ez a legfontosabb. A másik fontos, hogy érezd jól magad vágta közben. Ne legyél feszült, mert akkor a ló is az lesz!- magyarázta meghatóan Katrin asszony.
-Miss Katrin, és mi lesz, ha ledob a ló!- aggodalmaskodott Ani.
-Nyugalom. Friss, puha homokra esel!
Mindenki felpattant a lovára és vágtára idomította. Lisának hihetetlenül jól ment az egész. Nekem kevésbé. Csak rángatóztam a lovon. A tanár meg is állított és segített. Sikerült elindulni. Ám ez a siker nem tartott sokáig. A ló csak vágtatott-vágtatott, míg egyszer csak le nem estem róla. Sara vágtatott tovább, nekem pedig kicsordultak a könnyeim. Az éppen erre vágtató Csillám és Linda is és a tanárnõ is nagyon segítõkész volt. Pár percet még a földön feküdtem, mire éreztem, hogy már talán megállok a lábaimon és felálltam. A világ forgott körülöttem, ezért visszadõltem. A vezetõ kihívta a tábor orvosát, aki a helyzethez képest jó hírt hozott:nem törént komolyabb baj , csak néhány zúzódás és pár óra múlva már elfelejtem az egészet. Megköszöntük neki a sok jó hírt. Engem felsegítettek a szobába, ahol egész délelõtt feküdtem.
Délután már folytathattam az edzést. Pár óra elmúltával, baleset nélkül tudtam vágtatni. Órákig köröztünk Sarával. Élveztük a lovaglást.Este felkészültem Lisával a másnapi büntitúrára